 Őrző-védő, haszonállat, vadászkutya, harci eb.. A
történelem során mindezeket a szerepeket betöltötte. Számos
átalakuláson átment az emberi gyarlóság és divathóbortok miatt. Mára
már egyetlen feladata gazdája szeretete és ragaszkodása, melyet azonban
lelkiismeretesen teljesít.
Egyszer volt, hol nem volt..
A
shar-pei fajtáról már az időszámítás előtti időszakból vannak
feljegyzések, képek, melyek egyértelműen azonosíthatóak. Kb. 2000 évvel
ezelőtt kezdtek el foglalkozni a fajta alakításával, „tenyésztésével”.
Ekkor őrző-védő feladatot látott el, jóval nagyobb volt, 40-70
kilót nyomott. Emellett Kínában, hazájában, húsa is közkedvelt
ínyencségnek számított és sajnos egyes helyeken még ma is az. Jóval
később, Kína elszigetelt burkában élve, majdnem ki is halt. 1977-ben,
mint legritkább kutyafajta került be a Guiness-rekordok könyvébe. Harci véreb?Az
emberi ostobaság sajnos a shar-peiket sem kerülhette el. A század
elején kutyaviadalokra használták. A shar-pei szó kínaiul
„smirglibőrt” jelent, vastag, különleges rőt szőre van, mely
kutyaviadalok alanyává alkalmassá tette. Harci kedvét alkohollal és
kábítószerrel csalogatták elő belőle. Mára ez az agresszió nem jellemző
rá, habár egyes tenyésztők szerint nem alkalmas a kanok együtt tartása,
konfliktushelyzethez vezethet. Szobatisztaság
Már-már
a bölcsödében szobatisztává válik (az alom elhagyásakor), igénye van a
tisztaságra, ezért nem okoz sok kellemetlenséget az efféle viselkedési
norma elsajátításával. Tisztaságra való törekvése oly mértékű, hogy az
esőbe sem igen megy ki önszántából.
Az óvoda szerepe Nagy
jelentőséget kell helyezni a kölyöknél a jó és korai szocializációra.
Ezt elmulasztva makacs és önfejű kutyát „nevelhetünk”. Meg kell
ismerkedjen kutyatársaival és hasznos egy alap-engedelmességi
kutyaiskola elvégzése. Odafigyeléssel és türelemmel igazi társat
kapunk, aki a gazdi minden óhaját lesi, akit főnöknek tekint.
Idegenekkel többnyire tartózkodó, bár nem agresszív.
Három számmal nagyobb bundaNem
is olyan rég, a shar-pei úgy jött divatba, mint extra ráncos kutyus. A
tenyésztők nem foglalkoztak a kutya egészségével, hogy számos problémák
várnak így rá, sokszor –ebből fakadóan- rövid élete során. Ma már az
FCI is megváltoztatta a kutya standard leírását, nem támogatja a
„felnőtt kutyák ráncosságát”. Így kiskorukban még ma is ráncosak ezek a
kutyusok, de felnőtt korukra ezek nagy mértékben kisimulnak így nem
okoznak gondot a kutyus számára. Ami gondot okozhat..
A
tenyésztésből és ráncosságból fakadóan sokszor jelentkezik a
shar-pei-eknél az Entropium betegség. A betegség felléptekor az alsó és
felső szemhéj külső része befordul és a kiskutya szempillái illetve
szemhéja a szaruhártyát súrolják, ami a szem károsodáshoz, akár műtét
szükségességéhez is vezethet. Gyakori a szemhéj felöltése, vagy ez
bőrdarab való kivágása. Sokszor előfordulnak shar-pei-eknél a bőrelváltozások, ez sokszor immun-gyengeség jele. Odafigyelést és gondozást igényel.
 Gróh Fruzsina Ajánlott tenyészet: Sarkadi Sharpi
Ennek a cikknek a megvitatása a fórumban. (60 hozzászólás)
Eladó shar-pei kiskutyák oldalunkon
|