|
Valójában a mi kennelünkben igazi csapatmunka zajlik, s
hogy ez hogyan kezdődött? Egy álom kapcsán határoztuk el sógornőnkkel
közösen, hogy családi ajándékként Apósunkat és Anyósunkat egy fehér
puli kölyökkel lepjük meg. Szinte biztosra vehető volt, hogy ezt a
kölyköt tenyészteni fogjuk.
Ennek idestova 4 éve már, noha a Szűrujjas-Kiss Puli kennel nevet csak
a tavalyi évben védettük le. Hogy úgy mondjuk, eddig csak a
tenyésztésre való felkészüléssel foglalkoztunk. A Puliról szinte
mindannyiunknak voltak gyermekkori emlékei, tapasztalatai – ám ezeket
jócskán fel kellett frissíteni és bővíteni. Számos, a fajtát jól
ismerő, azt régóta nemesítő tenyésztőt meglátogattunk és persze
kiállításokon is bővítettük kapcsolatrendszerünket és ismereteinket.
Egy fajtáról hajlamos az ember azt mondani, hogy jó ismerője annak, ám
a realitás az, hogy minden egyes Puli különbözik a többitől, ezért
sosem lehet elégedett az ember a tudásával, hiszen az mindig
fejlesztendő és fejleszthető ismerethalmazt jelent!
Mi az ami miatt a tenyésztett fajtával kezdtél el foglalkozni?
Kutyaszerető emberekként több fajtával is kapcsolatba kerültünk
korábban (pl.:németjuhász, puli, tacskó, újfundlandi), de a Puli –
többek között ragaszkodó és intelligens jellemével, páratlan küllemével
- kiemelkedett közülük, így a tenyésztés kapcsán maga a fajta nem volt
kérdés. Nézzünk csak rá egy Puli kölyökre: bájos küllem, okos tekintet,
csupa játékosság. Ezen túlmenően jellemző ismérve a fajtának a
sokoldalú használhatóság! Sokan még ma is úgy tudják, hogy a Puli csak
a mezőkre a birkanyáj mellé való kutya, de ez korántsem így van. Ma a
Pulik jelentős része már nem a természetes közegében fejleszti,
gyakorolja ösztönéből jövő képességeit.
Kinek ajánlanád az általad tenyésztett kutyusokat? (… és kinek nem?)
Leszögezzük: Egy kölyök után érdeklődő leendő gazdit megillet a teljes
körű tájékoztatás a fajtáról, mellyel számos kellemetlenségtől őrizzük
meg a gazdajelöltet és természetesen a kis Pulit is. Talán – mint
minden kutyafajta esetén – a 3 legfontosabb elvárás az új gazdával
szemben, hogy legyen minőségi ideje a Pulira, tudja biztosítani a fajta
szükségleteit és legyen következetes! A Puli nem egy nagy étkű, vagy
válogatós fajta, viszont az új gazdinak fel kell készülnie arra, hogy
az igényes tartás a kellő mozgásigény kielégítését is jelenti!
Mindemellett mi minőségi időnek nevezzük a Pulival (és szinte csak
vele) eltöltött tartalmas napi időt. Hangsúlyozni szeretnénk: Nem ez
eltöltött idő hossza, hanem annak tartalmassága a meghatározó! Ettől
nem megriadni, hanem ezt átgondolni kell. Aki ezeket nem tudja
biztosítani a Puli számára, nos, annak talán nem a legmegfelelőbb
választás a Puli. Álljon egy példa arra, hogy – többek között - miért
fontos a minőségi idő kölyökkortól történő, folyamatos biztosítása: A
Puli hosszú szőrű fajta. A szőrzetápoláshoz már egész fiatalon hozzá
kell szoktatni a kis Pulit, ellenkező esetben a gazda és a Puli számára
is meglehetősen kellemetlen élmény lesz a szőrzetápolás. Visszatérve a
kérdésre: nyugodtan mondhatjuk, hogy szinte mindenki számára ajánlható
fajta aki a fentieket vállalni tudja, külön kiemelve, hogy első kutyás
gazdának is szívből tudjuk ajánlani a Pulit!
Mitől lesz valakiből jó tenyésztő?
Nehéz kérdés! A fajtaismeret nyílván
egy alapkérdés. Fontos, hogy aki bármely fajta tenyésztésével
foglalkozik, az gondolkodjon felelősségteljesen, legyen nyitott és
együttműködő, ez utóbbiak nélkül ugyanis egy idő után a tenyésztésben
elszigetelődhet. A kutya – s így a Puli – nemesítése is csak nagyobb
közösségben gondolkodva valósítható meg hosszú távon. Ennek megfelelően
szerintünk az igazán jó tenyésztők nem magányos harcosok, hanem
közösségi emberek. Zárásként még két dolgot szeretnénk megemlíteni, az
őszinteséget és a szerencsét, mint a tenyésztéshez szükséges
„kellékeket”.
Mit javasolsz a leendő gazdiknak, honnan szerezzenek be kutyusokat?
A fajtatiszta kutyák megbízhatóan tenyészetekből vásárolhatók! Ha
valaki eldöntötte, hogy milyen célból és mely fajtát szeretné tartani,
akkor a következő lépése legyen a tenyésztő választás. Ma már számtalan
helyről be lehet szerezni kiskutyákat, ezért arra szeretnénk ösztönözni
mindenkit: Nézzen meg akár több tenyészetet, tájékozódjon több fórumon,
mielőtt döntését meghozná. Ezt követően pedig a leendő gazda és a
tenyésztő kölcsönös érdeke, hogy folyamatosan tartsák a
kapcsolatot egymással!
Mit tartasz a legfontosabbnak egy kutya
nevelésénél?
A szeretet, mint kiindulási állapot nagyon fontos, hogy kiegészüljön
kölcsönösséggel, türelemmel, elfogadással, ugyanakkor kellően
határozott következetességgel. Mi a nevelésben maximálisan partnerek
vagyunk, bármely kérdésre szívesen, legjobb tudásunk és tapasztalatunk
szerint válaszolunk bármikor, amikor a gazdának erre szüksége van – nem
feledvén, hogy mi is így kezdtünk!
Magdi, Móni, Kriszti és Zsolt
Szűrujjas-Kiss Puli Kennel
www.szurujjas.hu
Ennek a cikknek a megvitatása a fórumban. (3 hozzászólás) |