A mops kínai eredetű kutyafajta, i.e. 4. században
készültek róla az első feljegyzések. Kis termete, nyugodt természete,
barátságos viselkedése miatt társasági kutya maradt az idők során.
Tenyésztése során is a jó szocializációra helyezték a hangsúlyt.
Kiemelkedő az emberszeretete, a gyermekek iránti érzékenysége. Kedves
külseje hatalmas lelket rejteget.
A mopsz, az ember legjobb barátjaNemcsak kutyusunk
egészsége megőrzésének érdekében szükséges hogy a lakásban éljen
velünk. Számára a gazdi jelenti a mindent, az emberek között érzi jól
magát. Mindig ott van, ahol éppen hangot hall, ahol simogatást kap.
Ideális társ a gyermekek mellé bájos, mindent elnéző viselkedése miatt
valamint az idősek mellé nyugodtságának, vidámságának köszönhetően. Furcsa hangok A
mopszot sokan gyűrött, nyomott, kedves kis arcuk miatt szeretik.
Azonban tudnunk kell, hogy ezt orruk megrövidítésével érték el a
tenyésztők őseiknél. Ennek következtében nyáron nehezen jutnak
levegőhöz a nagy melegben és gyakran horkolnak is. Hangos
szuszognak ha izgatottá válnak, ha valamit szeretnének megkaparintani.
A mopsz gondozása Szőre
rövid és tömött, nem igényel különösebb törődést. Felesleges ruhákba
bújtatni télen, rövid orra, megrövidült légutai miatt azonban gyakori
nála a megfázás. Mindenképpen szüksége van egy meleg, fűtött
alvóhelyre. Gyűrött pofijuk ápolást igényel, ugyanis a redők alatt
összegyűlhet a kosz. Ezt vattával ki kell tisztítani, majd hintőporral
beszórni legalább kéthetente, de nyáron méggyakrabban.
Mopsz, az arisztokrata Magával
ragadó természete miatt számos király, uralkodó, híresség választotta
társának a mopszot, úgy mint: Hallgatag Vilmos, II. Stuart Mária,
Voltaire, William Hogarth, Pompadour márkiné, Marie-Antoinette,
Viktória királynő és még sokan mások. Mai formáját is ennek köszönheti,
ugyanis számos király támogatta e fajta tenyésztését történelmünk
során. Arisztokrata jelleme azonban falánkságában is megmutatkozik.
Válogatós, de amit szeretne megkapni, biztosan sikerül lekönyörögnie a
gazdi tányérjáról. A mopsz betegségei Hajlamos
a sérvre kölyök korában, ezt azonban gyakran ki lehet azzal küszöbölni,
ha nem emeli fel a gazdi, mert eközben erőlködik a kiskutya. Ha
kialakul a sérv, akkor sincs ok pánikra. Gyakran ez néhány hónapos
korára eltűnik, érdemes várni, hiszen a műtét csak felesleges
megpróbáltatásokat jelent a kiskutya számára. Óvjuk kutyusunk szemét
is! Nemcsak arra kell figyelni, hogy egy játszótársai ne kapjanak bele,
hanem a jó minőségű tápra és a vitaminokra is. Sok idős mopsszal lehet
találkozni, akiknek a szeme megromlott az évek során, esetleg meg is
vakult szegény.
Fruzsi
Ennek a cikknek a megvitatása a fórumban. (66 hozzászólás)
Ajánlott tenyészet: Határmenti Pajkos Beagle és Mopsz Kennel
Mopszok a hét kutyusai rovatban: Woody valamint Zulu és Zoé
Eladó Mopsz kiskutyák hirdetési rovatunkban |