Erika, most, hogy így felpiszkáltátok a hátterek fontosságát, mint írtam, hétvégén utána fogok nézni a dolgoknak. Amit biztosan tudni lehet, hogy Dolly és Cézár nem rokonok, hiszen Dolly (bizonyíthatóan) német vérvonalból származik, nemtom milyen hosszú családfával, míg Cézár itthon lett véve, tk. nélkül, de Apósom állítólag látta a szülõk papírját, csak akkor még nem volt tervben az atyai öröm. És amikor meglett a Dolly, és már cseperedtek az elsõ kölykök, akkor tudták elvinni mindkettõt szemlére, és akkr kapott mind2 magyar hivatalos tk-et. Szóval ennyi amit eddig megtudtam.
A mérgem meg nem is azért volt, amit írtál, hiszen tudtam/tudom nagyon jól, mit kellett volna csinálni, csak az elején mégcsak hírbõl sem ismertem a családot, idõközben \"pottyantam\" be.
Amin kicsit lázadtam, az inkább az volt, ahogy ezt leírtad. (korábban említett, és körülöttem is gyakran használt kifejezés erre, az \"afféle grínpíszes lendülettel\"). De remélem megnyugodtak már a kedélyeink, és sikerült eloszlatnom a pénzhajhász ebszaporító gondolatokat rólam..
Apropó, ha már találkozóról van szó, mit szólnátok, ha szerveznénk egy afféle klubtalálkozót itt a mi környékünkön is, Baranya megyében?
Mindenkinek további szép napot!
Ja, Rebi, köszi a dícséretet!
A kép Dolly élete elsõ kölykeivel készültek