Kiskutya.hu

[Blanka]

A kutya és feladata

A kutya az ember háziasítási tevékenységének az elsõ konkrét eredménye. A háziasítás pedig nem más, mint a vadállat megszelídítése az utólagos hasznosítás gondolatától vezérelve. Mondjuk ki bátran: az ember haszonállatokat keresett, a mindennapi élet megkönnyítése érdekében.

És bár ez napjainkban nem minden fajta estében egyértelmû, de a következetes szelekció, mely évszázadok óta folyik, és mára az általunk ismert kutyafajták sokaságát eredményezte, mindig e nemes szempont körül szervezõdött: egyre több haszonállatot nyerni. Egyre több fajtát, mind több emberi tevékenység magsegítésére. Alátámasztja ezt a nézetet a magyar fajták (és itt nem kizárólag a kutyafajtákra gondolok) elemzése is. Az Európába érkezett magyarokról ? a vándornépekre jellemzõen ? az a kép maradt fenn, hogy állatszeretõ nép volt, de kizárólag olyan állatokat terelt magával kalandos vándorlásai során, melybõl konkrét hasznot húzott.
Lovat, szarvasmarhát, kutyát, juhot mind-mind találunk a Pannóniába érkezett eleink táborában, viszont hiányzik környezetükbõl minden olyan állat, amelyikkel hosszú ázsiai tartózkodásuk alatt alkalmuk volt megismerkedni, de annak különösebb hasznát nem látták. Kígyó és macska például, hogy csak olyan fajokat említsek, melyeknek ma is komoly kultusza van Ázsia lakói között.

Itt érdemes elemezni a magyar kutyafajtákat is, használhatóság szempontjából. A ma nemzetközileg is elismert kilenc magyar kutyafajta kivétel nélkül vadászkutya és/vagy pásztoreb. (Közülük a pumi rendelkezik mai napig mindkét funkcióval, de Mátyás király korabeli feljegyzések szerint a kuvaszszal is vadásztak valamikor). Az eredmény nem meglepõ és nem összeegyeztethetetlen a magyarságképünkkel. Egy percig sem kell azon csodálkozzunk, hogy nagytestû juhászkutyáink ugyan mai napig ellátják a házõrzés fontos feladatát, mégsincs olyan magyar fajta, melyet az FCI az õrzõ-védõ fajták számára fenntartott második csoportba sorolt volna. A kuvasztól és a komondortól ugyanis a gazdája mindig elvárta az önállóságot, kiképzésével sokat nem törõdött. Nem is volt arra szükség. Ma viszont a második FCI-csoportba inkább olyan fajtákat sorolnak, melyek munkavizsgára kötelesek. A munkavizsga pedig feltétlen engedelmességet, parancsra cselekedést jelent. A mi pásztorebeink viszont évszázadok során ahhoz az elváráshoz alkalmazkodtak, hogy parancs nélkül tegyék azt, amit a gazdájuk elvár tõlük. Többé-kevésbé ez állapítható meg a vadászebeinkrõl is. A magyar vizsla világszerte népszerû fajta. Ez egyedi színén és tetszetõs küllemén kívül természetesen az igen jó vadász-képességeinek is a közvetlen eredménye. A német vizslával összehasonlítva viszont szembeötlik a hatalmas különbség: az egyik önállóan dolgozik, a másik parancsra. Egyéni ízlés kérdése, kinek melyik stílus felel meg.

Kutyafajtáink számbavételekor felmerül a további kérdés: vajon létezett-e valaha olyan magyar fajta, mely ma nem a két említett nagy csoportban lelné meg a helyét? A kérdésre a logikus válasz: biztos nem volt társasági kutyánk (IX. csoport)! Lehetett viszont a magyarságnak szánhúzókutyája. Valószínûsíti ezt a feltevést egyrészt a magyarokkal távoli rokoni kapcsolatban álló nép - a szamojédok - kutyája: a samoyede, másrészt a puli morfológiai hasonlósága egyes szánhúzó fajtákkal. (Itt elsõsorban a méretre és a célnak megfelelõ szõrtakaróra gondolok.) Ha viszont volt valaha ilyen kutyánk, úgy az Közép-Európában hasznavehetetlennek bizonyult, és tenyésztése az eredeti formában nem folytatódott.

Összegezve a fentieket: õseink csupán olyan kutyákat tenyésztettek, melyekre szükségük volt. A kutyanemesítés területén legtöbb eredményt elért nemzetek (angolok, németek, franciák, olaszok) esetében hasonló vezérelvek állapíthatóak meg. Más kérdés, hogy Angliában létezett egy olyan - elsõsorban a királyi udvarhoz kötött - társadalmi réteg, amelyik igényelte a társasági kutyákat is. Azt se feledjük azonban, hogy ezek jórészének is volt valaha gyakorlati haszna. Rágcsálóirtás, és egyéb nemes feladatok. Az alapvetõ cél a kutyák nemesítésében a használhatóság volt.

A kutya pedig igen sokoldalú társnak bizonyult. S minthogy eleink annyi energiát fektettek abba, hogy munkakutyákat alakítsanak ki, nekünk már csak az a feladat jutott, hogy õrködjünk kutyáink képességei fölött. Akit tehát érdekel a téma, ezen a helyen a jövõben olyan információkhoz jut hozzá, melyek a kutya munkájával és kiképzésével kapcsolatosak.

[Blanka]

[Kata manó]

Engem nagyon õszinte leszek, csak annyiban érdekelt a kutyus feladata, hogy tudjam a mozgás igényét, és esteleg vmikor elmenyjek a saját kutyámmal terelõ versenyre, de ma a legtöbb ember sajnos vagy szerencsére, inkább társként választja a kutyát, vagy legalábbis azok akik ezen az oldalon fennt vannak:)
Én úgy gondolom, hogy nem mondanám azt hogy a saját kutyusomnak feladata lenne, õ egy családtag, és anygon suzeretem, és ez a kegfontosabb. Persze vannak szernecsétlenek, akik be vannak zárva és csak ugató gépeknek vagy testõröknek kellenek. Meg is van a vélemyénem az ilyen gazdákról....
Szerintem tényleg a kutya a szeretetre termett, és persze rengeteg feladata volt régen, ma nagyon kis százalék dolgozik.
Amúgy a ó a cikked szerintem, rendkívül átfogó:)