Casper, a bohóc

Itt oszthatjuk meg kedvenceinkkel kapcsolatos élményeinket, fényképeinket. A legjobb írásokat, képeket a „Hét kutyusa” rovatban külön is publikáljuk.

Casper, a bohóc

HozzászólásSzerző: Banyus » csüt. jún. 08, 2006 4:51 pm

Halihóó… megjöttem!!!
Most, hogy betöltöttem a komoly 7 hetes életkoromat, már meg merek jelenni előttetek.
Teljes, becsületes nevem Morduló Kevin „Casper”.
És, tehát íme itt volnék:


Én már 11 naposan nagyon dögös pasi voltam, mert leendő gazdikám első látásra belém szeretett (valószínű, sármos popsifoltomnak, és férfias pocakomnak köszönhetően), és abban a pillanatban tudta, hogy csak Én, én, ééén… fogok neki kelleni!! ;)


2006. április 19.-én születtem egy debreceni családi házban 3 testvérkémmel együtt. Sajnos, hamarosan 2-t elveszítettem közülük valami rejtélyes baci következtében. Megmaradt tesómmal mi is gyengélkedtünk egy kicsit. Képzeljétek, szuriiit is kaptunk… Úgy de úúgy fájt! DE szerencsére felépültünk, és most már jókedvűen, rohangálunk (azaz Én inkább gurulgatok) a kennelben. Hallottam, hogy míg „betegeskedtünk”, leendő gazdikám 2 naponta aggódva telefonált a ház urának, hogy hogy vagyunk, úgyhogy… Gondolom, biztosan nagyon-nagyon fog szeretni Engem!! ;)

Még van pár napom, hogy élvezhessem anyukámmal, apukámmal és 1 szem, megmaradt tesókámmal kutyacsaládom meghitt társaságát, és ha a szóbeszédnek hinni lehet, jövő hét szombaton eljön értem az a „telefonálgatós” lány, akit ugyan csak 2x láttam (5 és 7 hetes koromban), de egészen jó érzésekkel bújtam védelmező karjaiba, miután megbarátkoztam Vele… Olyan fincsi, és biztonságosan puha érzés volt…
Azt is hallottam, hogy leendő mamámmal minden hova elmehetek. Segíthetek Neki dolgozni az irodában, elmehetek Vele egy klassz, vidéki tanyára (húú.. remélem, a „tanyasi” kutyák, és cicák nem esznek majd meg!!), kirándulni, barátkozni… egyszóval téényleg minden hova, ahova Ő megy!! …
Húúú… most hozta a hírt egy fecske, hogy egy kb. Velem egyidős Deny nevű játszótársam is lesz! Báár Ő nem rokonom, mert… anyukája vizsla, apukája meg labrador, de biztos jókat fogunk együtt hancúrozni!! ;) Már nagyon várom!

Remélem, nem fog túlságosan fájni mostani családomtól való elszakadás, és elkezdődhet boldog KUTYAÉLETEM!
Hogy jobban megismerhessetek, küldök majd még néhány képet magamról…

Most mennem kell, mert lemaradok a vacsiról...
Remélem, megértitek?!?

Ez vagyok Én: CASPER a Bohóc!!
Kép
Avatar
Banyus
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: csüt. ápr. 15, 2010 6:40 pm

Válasz/Re:Casper, a bohóc

HozzászólásSzerző: Banyus » csüt. jún. 08, 2006 4:56 pm

Sziasztok!

Háát... úgy, ahogy sikerült létre hoznom kis fórumunkat...
Sajnos... nem sikerült rájönnöm, hogy kell kiszednem a 2. képet... Ráadásul azt hittem, hogy csak 1 képet tudok majd beilleszteni, erre tessék... és... azt sem sikerült jó helyre.

Háát... ezt még gyakorlom a jövõben...

Andi ;))
Avatar
Banyus
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: csüt. ápr. 15, 2010 6:40 pm

Válasz/Re:Casper, a bohóc

HozzászólásSzerző: desther » csüt. jún. 08, 2006 5:20 pm

Hát sziasztok!

Tényleg naaaaagyon ééééédes!
Cuki, zabálni való arany pici szivem...tünemény!!!!
El ne olvadjak már...
Jaj, de jó, én gratulálhatok elsõnek a kislegényhez!
A képet úgy tudod kivenni, hogy katt az üzenet szerk.-re és kitörlöd a szövegrész végérõl azt a sok kriksz-krakszotés berakod újra a tallózás-sal.Ez a legtisztább.
A képet célszerû lekicsinyíteni,én olyan 70-100Kb-osra szoktam, azt hamar felrakja.
Aztán sok képet kérünk ám a kis gézengúzról.
Van msn-ed?Mert ott megmutizhatom kamerán Mr.Z-t...mi Csillával egész jól elvagyunk ezzel délutánonként... :))

Pussz
Avatar
desther
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: csüt. ápr. 15, 2010 6:40 pm

Válasz/Re:Casper, a bohóc

HozzászólásSzerző: Kicsi Nyuszi » csüt. jún. 08, 2006 5:48 pm

De tündériiiiiiiiiiiii! Zabálnivaló pindúrka!
A mi nagy lovaink is voltak ekkorák!
Gratulálok a picihez, már énis várom a jövõ hét szombatot!

Aztán nem eltûnni, naponta helyzetjelentést kérünk! :))))
És sok-sok örömöt így elõre is a bébihez! :D
Avatar
Kicsi Nyuszi
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: csüt. ápr. 15, 2010 6:39 pm

Válasz/Re:Casper, a bohóc

HozzászólásSzerző: desther » csüt. jún. 08, 2006 7:14 pm

Andi!

A kis képecske fent a neved mellet asszem 70X70-es lehet és max 20Kb, tehát addig kell kicsinyíteni, amíg ennek meg nem felel.
Van fent egy kiírás, hogy profilom arra katt. és ott azt fogod látni, hogy válasszon képecskét.Na ott tudsz feltölteni a kislegényrõl.Remélem, menni fog

Pussz
Avatar
desther
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: csüt. ápr. 15, 2010 6:40 pm

Válasz/Re:Casper, a bohóc

HozzászólásSzerző: Banyus » pén. jún. 09, 2006 1:05 pm

Szia Csilla!

Köszönjük a gratulát! Igyexem majd a jövõben sok-sok képet feltenni kis ör-dög-öm-rõl!
Ma is kaptam néhányat a tenyésztõtõl...
Eltûnni semmi képpen nem fogunk, csak sajnos... munkahelyen van net, így... kevés az idõm. DE megoldjuk!

Eszter!

A segítséget ismét köszönöm! Remélem, jövõ héten meg tudom majd csinálni!
Sajnos, lassan indulok haza fele, de azért pár képet felteszek a legfrissebbek közül.

Mindenkinek kellemes, napos, kutyuval csavargós hétvégét kívánok!

Andi ;) Kép
Avatar
Banyus
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: csüt. ápr. 15, 2010 6:40 pm

Válasz/Re:Casper, a bohóc

HozzászólásSzerző: Banyus » pén. jún. 09, 2006 1:07 pm

Kép
Avatar
Banyus
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: csüt. ápr. 15, 2010 6:40 pm

Válasz/Re:Casper, a bohóc

HozzászólásSzerző: Banyus » pén. jún. 09, 2006 1:11 pm

...hmmm... egy sokat eláruló pillanat...
Azt hiszem... lesznek majd itt a jövõben \"rosszalkodások\" ;))
Kép
Avatar
Banyus
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: csüt. ápr. 15, 2010 6:40 pm

Válasz/Re:Casper, a bohóc

HozzászólásSzerző: Banyus » pén. jún. 09, 2006 1:15 pm

És... egyenlõre egy utolsó kép.
\"Nyuszi ül a fûben\"...
Kép
Avatar
Banyus
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: csüt. ápr. 15, 2010 6:40 pm

Válasz/Re:Casper, a bohóc

HozzászólásSzerző: Liligazdi » vas. jún. 11, 2006 10:19 pm

Sziasztok. De jó, hogy már alig van pár nap, és még egy foltos kisfiú lesz a csapatban...Lilikének még csak most állt fel a füle, és õ is április 19-én született :-) de errõl már beszéltünk az én topic-omban. Üdvözöllek hát én is, ahogy te tetted velünk, elsõ pár fórumos bejegyzéseink alkalmával. Várjuk a kislegényt. Tercsi, és Lili a kaposvári bulli
Avatar
Liligazdi
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: csüt. ápr. 15, 2010 6:40 pm

Következő

Vissza: Büszke gazdik

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 0 vendég

cron