Bundy, Csongrádról

Itt oszthatjuk meg kedvenceinkkel kapcsolatos élményeinket, fényképeinket. A legjobb írásokat, képeket a „Hét kutyusa” rovatban külön is publikáljuk.

Bundy, Csongrádról

HozzászólásSzerző: Kesudió » kedd okt. 24, 2006 1:58 pm

Bundy vagyok Csongrádról. Szentesen születtem 2005. december 28-án.
4 hetes koromban meglátogatott bennünket egy fiatal házaspár, akik az ölükbe vettek, megsimogattak. Mondhatom: nagyon jó illatuk volt. Két hét múlva ismét eljöttek hozzánk. Látogatásuk végeztével mondták az akkori gazdáimnak, hogy magukkal vinnének. Ekkor elköszöntem régi családomtól, s elindultam az új otthonomba.
A gazdákkal először egy első emeleti lakásba, majd két nap múlva egy kertes házba költöztünk, ahol egy kedves néni már nagyon várt engem. Kiderült, hogy ő a mamám, aki szintén velünk fog lakni, csak a házunk belső házrészében. Azóta itt élek, s bár a lakásban lakom, van egy óriási kertem is! A gazdákat nagyon szeretem, s ezt gyakran ki is mutatom. Sokszor hallom tőlük, hogy olyan vagyok, mint egy cica (ez biztos valami jót jelenthet, mert olyan kedvesen mondják, amikor odabújok hozzájuk). A szomszédban lakik még 3 kutyus, kettő ugyanazon az oldalon. Közülük az egyikkel (aki egy fehér színű puli-kölyök) igen jóban vagyunk. Az ő testvére (aki nála sokkal nagyobb, nem fehér és nem is puli) szerintem nem annyira kedvel, de így kerítésen keresztül nem tűnik olyan veszélyesnek.
Sűrűn eljárunk a gazdikkal sétálni; azt mondják: nagyon ügyes vagyok. Hát igen, én valóban mindent elkövetek, hogy kedveljenek: 7-8 hetesen szobatiszta voltam!, parancsszóra ülök, fekszem, helyben maradok, ugatok, keresek.
Azt hallottam, hogy ha továbbra is ilyen jól viselem magam, talán tavasszal kapok egy tesót, aki bigli lesz, vagy micsoda. Nekem mindegy lenne, csak ne lennék egyedül (mert olyan sok az a napi 2-3 óra)! Szorítsatok! Ha összejön a dolog, tavasszal hozok nektek új képeket remélhetőleg a tesómról is!

Mindenkit üdvözlök: Bundy

Kép
Avatar
Kesudió
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: csüt. ápr. 15, 2010 6:39 pm

Válasz/Re:Bundy, a mi "Bocink"

HozzászólásSzerző: Kesudió » kedd okt. 24, 2006 3:57 pm

Imádom a gyümölcsöt Kép
Avatar
Kesudió
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: csüt. ápr. 15, 2010 6:39 pm

Válasz/Re:Bundy, a mi "Bocink"

HozzászólásSzerző: Kesudió » kedd okt. 24, 2006 3:59 pm

...és szeretek naphosszat a homokban heverészni Kép
Avatar
Kesudió
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: csüt. ápr. 15, 2010 6:39 pm

Válasz/Re:Bundy, a mi "Bocink"

HozzászólásSzerző: Kesudió » kedd okt. 24, 2006 4:00 pm

Az én nagy játszóterem Kép
Avatar
Kesudió
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: csüt. ápr. 15, 2010 6:39 pm

Válasz/Re:Bundy, a mi "Bocink"

HozzászólásSzerző: Kesudió » kedd okt. 24, 2006 4:01 pm

Néha kicsit durcás vagyok Kép
Avatar
Kesudió
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: csüt. ápr. 15, 2010 6:39 pm

Válasz/Re:Bundy, a mi \"Bocink\"

HozzászólásSzerző: Kesudió » pén. jan. 12, 2007 12:04 pm

Itt már 1 éves vagyok Kép
Avatar
Kesudió
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: csüt. ápr. 15, 2010 6:39 pm

Válasz/Re:Bundy, a mi "Bocink"

HozzászólásSzerző: Kesudió » pén. jan. 12, 2007 12:06 pm

Padon Kép
Avatar
Kesudió
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: csüt. ápr. 15, 2010 6:39 pm

Válasz/Re:Bundy, a mi "Bocink"

HozzászólásSzerző: LizaBaba » pén. jan. 12, 2007 1:59 pm

Nagyon aranyos! Tényleg olyan mint egy kis Boci!:)
Avatar
LizaBaba
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: csüt. ápr. 15, 2010 6:40 pm

Válasz/Re:Bundy, a mi "Bocink"

HozzászólásSzerző: Kesudió » vas. jan. 14, 2007 4:49 pm

Köszönjük.
Ezek a képek ma készültek a Körös-toroknál Kép
Avatar
Kesudió
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: csüt. ápr. 15, 2010 6:39 pm

Válasz/Re:Bundy, a mi "Bocink"

HozzászólásSzerző: Kesudió » vas. jan. 14, 2007 4:51 pm

Nagyon fotogén :) Kép
Avatar
Kesudió
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: csüt. ápr. 15, 2010 6:39 pm

Következő

Vissza: Büszke gazdik

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: Google [Bot] valamint 1 vendég

cron