Jackson gazdit keres

2018. 10. 12. 09:36

Kutya adatai

  • keverék

  • Kan
  • Ingyen elvihető
  • Szül.: 2014. 06. 13. (4 éves)
  • ingyen elvihető

Hirdető adatai

  • Takács Katalin
  • BUDAPEST
  • Budapest X. kerület (térképre)

  • Telefon: 06-70-223-6476
 
 




A hirdetés szövege

Jackson 2014 júniusában született, közepes termetű, ivartalanított, oltott, chipezett,szívféreg-negatív keverék kan kutya aki a Miskolci Gyepmesteri Telepről került a gondozásunkba, helyi állatvédők segítségével. Ők hívták fel rá a figyelmünket, ugyanis Jackson nehezen viselte a kennelfogságot, és a bekerülése óta nagyon sokat fogyott.
Miután átvettük, rögtön kiderült róla, hogy az ivartalanítás elengedhetetlen számára, ahogy ürültek a hormonok, úgy kezdett szépen lassan hízni is, azóta már szépen összeszedte magát, bár elférne még rajta 1-2 plusz kiló így is.
Jackson egy roppant jól sikerült keverék, mind színre, mind pedig alkatra, sőt, a fültűzése is egyedi, ugyanis a jobb fülét egy kicsit feljebb "hordja", mint a balt. A másik szexepilje az "aggódó homlokránc": ha koncentrál valamire, a homlokán a bőr azonnal ezer ráncba szalad össze, mintha aggódna, ám ez csak álca: Jackson nem az az aggódó típus, hanem inkább az "élj a mának", és az "amit ma megtehetsz, azt tedd is meg!" című életfilozófiák nagy híve.
Hozzánk kerülése után hamar a "mélyvízbe" került, így még ivarosan kiderült róla, hogy más kutyákkal jól kijön, kannal és szukával egyaránt, bár annak a mestere volt, hogy hogyan menjen más kutyák agyára, de a műtét után ez már a múlté. Az emberektől félt, idő kellett neki, amíg megszokta a vele rendszeresen foglalkozókat, mostanra viszont már örömmel fogad minket, sőt, nagy örömében csipkedi/"bolházza" a szeretett embereket. Télen még hagyján, de nyáron, kevesebb, vékonyabb ruhában nem egy kifejezetten kellemes élmény, erről igyekszünk leszoktatni, bár ő nem érti, hiszen csak örül nekünk. Emiatt, és a méretei miatt kicsi gyerekek mellé nem ajánljuk.
Cicákhoz való viszonya nem ismert, komoly jelentkező esetén örökbe adás előtt teszteljük.
Pórázon már sokkal szebben közlekedik, mint a bekerülése után, de a séták elején még húz.
Nem rángat, nem megy összevissza, semmi ilyesmire nem kell gondolni, mindössze a pórázt konstans feszesen tartva menne előre, ha hagynánk, hogy ő szabja meg az irányt és a tempót. A méretéből és az alkatából nem gondolná az ember, de hihetetlen ereje van, úgyhogy szükségeltetik némi karizom ahhoz, hogy Jacksont sétáltassa az ember, de a gyakorlat teszi a mestert, neki is menni fog. Ettől függetlenül is ajánlott számára a kutyaiskola, hogy az alapdolgokat elsajátíthassa, és onnantól csak a gazdin múlik majd, mit hoz ki belőle.
Nagy mozgásigényű kutya, így a leendő gazdájának figyelnie kell arra, hogy naponta háromszor a kiadós, hosszú sétát és/vagy a többi kutyával való játék lehetőségét biztosítsa neki, hogy otthon egy nyugodt és kellőképpen fáradt Jackson legyen vele.
BKV-n szépen szófogadóan utazik, érdeklődő, de megszeppent.
Imádja a vizet, akár egy népligeti tócsáról legyen szó, akár nagyobb vízről. A Dunában már fürdött, az nagyon tetszett neki, és nagyon jó hatással volt az energiaszintjére is, remek fárasztás ez számára.
Egyedül hagyva, ha unatkozik, és nincs lefárasztva, annak könnyen a lakás láthatja kárát, így őt vagy másik kutya mellé ajánljuk, vagy olyan gazdi(k)nak, akik mellett keveset lenne egyedül.
Videók Jacksonról: https://youtu.be/UBa7EXakKb8, https://youtu.be/fnzQ6APyb4g, https://youtu.be/Qhj6a29egdI, https://youtu.be/tIKDo0JDtI4, https://youtu.be/7OYWOx_Nf7g, https://www.youtube.com/watch?v=K7FYdOJfXUg, https://youtu.be/pxJrbrXYlgg, https://youtu.be/2uK_M8ilzYs, https://youtu.be/GCdXV5aGh7o,
https://www.youtube.com/watch?v=p4Ug76YXoyQ&feature=youtu.be, https://www.youtube.com/watch?v=Kfj01N0_wME&feature=youtu.be, https://www.youtube.com/watch?v=o6Vyr_tURFE&feature=youtu.be, https://youtu.be/hKTkfMXH2BM, https://youtu.be/ahgO4o6bBOw, https://youtu.be/FVgaU-NY6NM, https://youtu.be/KAxnj1zCDOs

Jacskonról érdeklődni Takács Katinál lehet a 06702336476-os számon, vagy e-mailben: kasznakata@gmail.com

Fotók

keverék Budapest X. kerület
keverék Budapest X. kerület
keverék Budapest X. kerület
keverék Budapest X. kerület
  • Statisztika:
  • 15 látogató nézte meg
  • Senkinek sem kedvence
  • Nem érkezett hozzászólás
Joomla SEF URLs by Artio