Vakvezető kutyasuli

larax04Íme egy nagyszerű  alkalom kedves kutyabarátok, hogy ne csak az állatok iránti szereteteteknek, hanem embertársaitok iránti tenni akarásnak is hangot adjatok. Kiscikkünk e héten a vakvezető kutyasuliról mesél nektek és kér mindenkit, aki teheti, segítsen a vak emberek életét szebbé tenni, ezzel sajátotokét is, tudva, tettetek valamit, amitől többek és nemesebbek lesztek!

 

 Növendék vakvezető kutya nevelése

A vakvezető kutya növendék kb. 10 hetes korában kerül a
nevelőgazdához és egy éves koráig él ott. Ekkor visszaköltözik a
Kutyaiskolára, ahol kb. fél éves kiképzés után kapja meg a végleges -
vak vagy gyengénlátó - gazdája, akinek társa és a közlekedésben
nagy segítsége lesz.
A jó növendék kutya kiegyensúlyozott, magabiztos, kezdeményező,
ismeretlen környezetben és váratlan helyzetekben sem ijed meg, vagy
könnyen, gyorsan oldódik. Ezért szükséges az ingergazdag vakvezetkutya
környezet. /Hanginger: porszívó, hajszárító, fűnyíró, autó, stb./ Optikai
inger: egy hirtelen kinyitott esernyő/. Idegen emberekkel, állatokkal
barátságos, soha nem agresszív. Ezt szintén sok gyakorlással lehet
megerősíteni. A rendszeres séta utcán, tömegközlekedési eszközökön
elengedhetetlen a kutya szocializálásához.
Az Iskola telefonon illetve személyesen ad szaktanácsot a
kölyöknevelőknek, hogy minél jobb kutyák kerüljenek vissza az Iskolára.
Minden öröm és nehézség mellett egy növendék kutya felnevelése
során a legnehezbb perc az ELVÁLÁS. Ezt megkönnyítendő találtuk ki
az évenkénti Kutyás Találkozót, ahol is egész Magyarország területéről
ellátogat hozzánk kutya és gazdája, hogy bebizonyítsák a
kölyöknevelőknek és az egész
"világnak": jól döntöttek, mikor minden fölös idejüket rájuk áldozták,
hiszen ők már egy pár lettek és biztonságosan közlekednek,
lehetőséget nyújtva ezzel egy sok látását vesztett embernek a
teljesebb élethez.

 
Joomla SEF URLs by Artio